Semmelweis Egyetem Galéria

 

Preisz Hugó

 

(Ruma, 1860. szeptember 21. - Budapest, 1940. július 5.)

Dékán: 1912/13 - 1913/14

A szerémségi Rumában született, ahol Baranyából származó édesapja 40 évig szolgált kántortanítóként. Elemi iskoláit helyben végezte németül, és csak 11 évesen került egy közeli magyar tannyelvű népiskolába. Középiskolai tanulmányait 1873-ban kezdte a kalocsai jezsuita főgimnáziumban, majd 1875-ben az időközben felállított újvidéki állami főgimnáziumban folytatta. Itteni tanára, Bruck Ferenc hatására fordult figyelme a természettudományok felé. 1880-ban érettségizett, majd beiratkozott a budapesti tudományegyetem orvoskarára, ahol 1885. november 28-án avatták orvosdoktorrá. Már ötödévesként gyakornok, majd tanársegéd előbb a kórbonctani (1885-1887), később a törvényszéki orvostani intézetben (1888-1889). 1889 őszétől egy éven át a II. sz. Sebészeti Klinikán működött a műtősebészi oklevél megszerzéséig. Pályája kezdetén belgyógyászati pathológiával, főként a szív rendellenességeivel foglalkozott, majd Liebermann Leó hatására fordult a kor egyik új orvosbiológiai szakterülete, a bakteriológia felé. Munkássága következő két évtizedében ennek vetette meg hazai alapjait és teremtette meg intézményi hátterét. Az Állatorvosi Főiskolán ekkoriban tervezték bakteriológiai laboratórium létesítését, aminek kapcsán a földművelésügyi miniszter egy évig tartó külföldi tanulmányútra küldte Németország, Franciaország és Belgium érintésével (Drezda: Heinrich Albert Johne, Berlin: Robert Koch, Lyon: Saturnin Arloing, Montpellier: egyetemi kórbonctani intézet, Párizs - Institut Pasteur: Pierre Paul Émile Roux) Visszatértével 1891-től a közben felállott bakteriológiai intézet vezetője lett. 1894-től az Állatorvosi Főiskola rendkívüli, majd 1895-től nyilvános rendes tanára (1906-ig). Itteni munkássága során kezdetben a háziállatok fertőző betegségeivel foglalkozott, így a szarvasmarha-gümőkór, a sertéspestis és a sertéspasteurellosis bakteriológiai kóroktanával. A sertéspestist tanulmányozva felismerte a kór lefolyása és kimenetele, illetve a vérsavó ellenanyag-tartalma közötti összefüggéseket. Edmond Nocard-tól függetlenül, saját kutatásaira támaszkodva leírta a rágcsálók álgümőkórjának vagy pszeudotuberkulózisának kórokozóját, melyet felfedezőikről ma Preisz–Nocard-baktériumként is ismerünk. 1896-tól az Igazságügyi Tanács, 1897-től az Országos Közegészségügyi Tanács tagja. Közegészségügyi és szerológiai munkássága szintén jelentős. Az egyetemi bakteriológiai intézetek vezetőjeként évtizedeken át irányította több humán- és állatorvosi diagnosztikum előállítását. 1894-től évtizedeken keresztül irányította a diftéria elleni szérum termelését, az első világháború idején pedig a kolera- és hastífusz elleni oltóanyag termelését. 1907-ben elfogadta a budapesti Orvoskar meghívását az ott újonnan létesített bakteriológiai intézet vezetésére, melyet nyugdíjba vonulásáig, 1931-ig folytatott. Ezzel párhuzamosan 1914-től 1931-ig az általános kórtant is előadta. Humán- vagy általános bakteriológiára kutatásai során kísérleteket végzett az egyes baktériumok által kiválasztott mallein diagnosztikai alkalmazásával kapcsolatban, összehasonlító vizsgálat tárgyává tette az emberi és állati tuberkulózisok kórokozóit. Ez irányú szakmai munkásságának legjelentősebb eredményei a lépfene-baktériumok (Bacillus anthracis) virulenciája, vagyis fertőzőképessége és a baktériumok védelmi rendszerét képező poli-D-glutaminsav-tok termelődése közötti összefüggés felismerése, a baktériumspóra-termelés intenzitását befolyásoló környezeti feltételek meghatározása, valamint a bakteriofágia, a gazdabaktérium pusztulását előidéző baktériumvírusok kimutatása és leírása volt. Pályája utolsó szakaszában érdeklődése homlokterébe a fertőzések immunológiai vonatkozásai, az immunitás kérdései kerültek. Akadémiai székfoglalóinak témáját az általános bakteriológia és a szerológia témaköréből választotta: Vizsgálatok az antipneumococcus-serum hatása módjáról (1915. május 17.), Vizsgálatok a bakteriophagiáról (1924. március 24.). Az MTA 1912. május 2-án levelező, 1923. május 11-én rendes tagjává választotta. A Magyar Természettudományi Társulat élettani szakosztályának 1927-1931 között, mikrobiológiai szakosztályának 1927-1938 között volt elnöke. Tiszteletbeli tagja volt a debreceni Tisza István Tudományos Társaságnak, valamint 1937-től díszdoktora a Debreceni Tisza István Tudományegyetemnek. A Wiener Gesellschaft für Mikrobiologie levelező taggá, a Budapesti Orvosegyesület alelnökévé választotta. 1916-tól rendes, majd 1929-től tiszteleti tagja volt a Szent István Akadémiának. 1918-ban rumai előnévvel magyar nemességet szerzett. A budapesti Orvoskaron két tanéven át (1912/13, 1913/14) töltött be dékáni tisztséget, 1926/27-ben pedig az egyetem rektorává választották.

(Főbb munkái: A szív fejlődési rendellenességeiről. Bp. 1885.; Adatok a veleszületett szívbajok tanához. Bp. 1890.; Összehasonlító tanulmányok a bacillaris pseudotuberculosisokról. Bp. 1893.; A gyermekek diftériás hüléseiről. Bp. 1895.; Tanulmányok a sertéspestis és sertésseptikaemia (sertéskolera és sertésvész) okára vonatkozólag. Bp. 1897.; Bakteriológia. Bp. 1899.; A pestisről, különös tekintettel annak bakteriológiájára. Bp. 1900.; Vizsgálatok a lépfenebacillus variálásáról és szelidülésének mibenlétéről. Eger. 1911.; Kórtani jegyzetek I–II. Összeáll. Szappanyos Béla. Bp. 1922–1925.; Tangl Ferenc rendes tag emlékezete. Bp. 1924.; Die Bakteriophagie vornehmlich auf Grund eigener Untersuchungen. Jena. 1925.; Az infectio és immunitás tanának elemei. Bp. 1936.; Az általános kórtan vázlata. Bp. 1939. /Went Istvánnal és Sántha Kálmánnal/.)