(Pest, 1863. augusztus 28. - Budapest, 1937. január 26.)

Dékán: 1906/07 - 1907/08

Lenhossék József fia, a háromtagú anatómus dinasztia utolsó tagja. Középiskoláit a budapesti piaristáknál végezte. Orvosi oklevelét Budapesten szerezte 1886. október 30-án. Már 1882-től gyakornok, majd második tanársegéd édesapja mellett, az I. sz. Anatómiai tanszéken. 1888-ban magántanári képesítést szerzett a központi idegrendszer finomabb bonctana tárgykörben. Édesapja halála után rövid ideig helyettesként a tanszék vezetője. 1889-ben Kollmann tanár mellett a bázeli Anatómiai Intézet proszektora, majd magántanára (1891). 1893-1895 között Rudolf von Kölliker mellett a würzburgi, majd Froriep mellett a tübingeni egyetemen (1895-1899) rk. tanár, illetve proszektor. A svájci és a német egyetemek kínálta tudományos karrier lehetőségét kihagyva 1899-ben hazatért és az elhunyt Mihalkovics utódjaként elvállalta az I. számú Anatómiai Intézet vezetését, mely állást 1934-es nyugdíjba vonulásáig megtartott. Ezzel párhuzamosan antropológiát is előadott (1914-1925). A magyar anatómia első nemzetközi hírnevű képviselőjét tisztelhetjük benne, akinek különösen az idegrendszer szövettanára vonatkozó vizsgálatai jelentősek. Santiago Ramón y Cajal mellett az elsők között ismerte fel, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon (contiguitas-elmélet), amivel megalapozták a neurontant. Ezen a téren szakmai vitát folytatott a neurofibrillum-tant hirdető Apáthy Istvánnal, de a mikroszkóptechnika korabeli szintjén ezt nem lehetett tisztázni. Később Lenhossék álláspontja igazolódott. Számos részletet tisztázott a tuber cinereum magvaival, a spinalis és az idegi dúcokkal, a neurogliával, az állati érzékszervek összehasonlító anatómiájával stb. kapcsolatosan. Jelentősek a spermiogesisre, a csillókra vonatkozó kutatásai. Több új elnevezést (astrocyta, lemnoblast, tigroid) vezetett be a szövettani szaknyelvbe. Kevéssé ismert, hogy lelkes barlangkutatóként is működött, ősrégészeti tárgyú cikkei is megjelentek. 1913-1916 között egyik szerkesztője volt a Barlangkutatás című szaklapnak. Egyik alapítója, illetve 1912-1916 között elnöke volt a Barlangkutató Bizottságnak, majd Szakosztálynak. 1897. május 6-ától az MTA levelező, 1903-tól rendes tagja, 1933-ban igazgatója, egy év múlva titkára. Tagja volt a Szent István Akadémiának, a hallei Német Természettudományi Akadémiának, a stockholmi egyetemnek a würzburgi Fizikai-Orvosi Társaságnak. Két tanéven át (1906/07, 1907/08) az Orvoskar dékánja, 1914/15-ben az egyetem rektora volt.

(Főbb munkái: Ritkább bonctani rendellenességek. Bp., 1886.; Die Geschmacksknospen. Würzburg, 1892.; Der feinere Bau des Nervensystems… Berlin, 1893; A centrosomáról. Székfoglaló értekezés. Bp,, 1896.; A gerincvelői idegek hátulsó gyökereiről. Bp., 1889.; Útmutatás az anatómiai gyakorlatokhoz. Bp., 1900.; Entwicklung des Glaskörpers. Leipzig, 1903.; Az ember helye a természetben. Bp., 1914.; A sejt és a szövetek. /tankönyv/, Bp., 1922.; Az ember anatómiája I-III.. /tankönyv/, Bp., 1922 – 24.)