Semmelweis Egyetem Galéria

 

Radák Zsolt

 

(Nagykanizsa, 1961. december 11. - )

Dékán: 2012-

Középfokú tanulmányait a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban végezte, majd felvételt nyert a Testnevelési Egyetem tanári szakára. Itt 1985. június 12-én kapott diplomát, majd a következő évben atléta szakedzői vizsgát tett. 1985-1989 között tudományos munkatárs volt a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél, majd hasonló munkakörben a Magyar Testnevelési Egyetemen. 1991-1996 között ösztöndíjas volt a japán Tsukuba Egyetemen, ahol PhD fokozatot szerzett, majd hazatérve egyetemi docenssé lépett elő. 1998-ban visszatért Japánba, ahol a Funabashiban működő Toho Egyetem Biokémia Tanszékén végzett posztdoktori munkát Sataro Goto professzor mellett. 2001-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán habilitációt szerzett, illetve tudományos és külkapcsolati dékánhelyettesi megbízást kapott, melyet 2012-ig látott el. 2003-ban egyetemi tanári kinevezést kapott, majd 2004-ben átvette a Testnevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézetének igazgatását. Ugyanebben az évben nyerte el az MTA doktora minősítést. 2008-ban a Semmelweis Egyetem 5. sz. Sporttudományi Doktori Iskolájának vezetője lett. 2012-ben vette át a Testnevelési és Sporttudományi Kar vezetését. Számos alkalommal volt vendégprofesszor külföldi egyetemeken: Toho University – Japán (1997, 2000, 2003, 2005), Université de Rennes – Franciaország (2007), Beijing Sport University – Kína (2008), University of Texas – USA (2009), Juntendo University – Japán (2010), Waseda University – Japán (2012). Tudományos munkássága elsősorban a testedzés biokémiai hatásaira irányul: az oxidatív stressz, az öregedés és a testedzés molekuláris hatásai, a hormesis jelenség kapcsolata a testedzéssel, a szirtuin fehérjék élettani, biokémiai hatásmechanizmusa a testedzés során, a testedzés és az agyműködés kapcsolata, az oxidatív fehérje sérülések mérése, a jelzőrendszer és az edzés idegrendszerre gyakorolt hatásai stb. Aktív szerepet játszik a tudományos közéletben. 1996-tól az Amerikai Sportorvos Társaság tagja, 1998 óta az MTA Sporttudományi Albizottságának titkára, 1999-2001 között a Nemzetközi Testnevelési és Sporttudományi Társaság végrehajtó bizottságának tagja volt, 2006-tól tagja a Journal of Sport Science and Medicine szerkesztőbizottságának, 2009-től társzerkesztője a BMC Geriatrics, 2011-től a Journal of Alzheimer Diseases szakfolyóiratoknak. 2012-től szerkeszti a Frontiers in Exercise Physiology Review-t, 2013-tól pedig részt vesz a Biogerontology és a Dose Response szerkesztőbizottságainak munkájában. 1999-2001 között elnyerte az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíját, 2001-2003 között pedig Széchenyi ösztöndíjas volt. 2000-ben Richter Gedeon díjat kapott, 2001-ben Senior Fellowship (Japán, JSPS), 2005-ben a Magyar Sporttudományi Társaság arany medállal tüntette ki, 2012-ben pedig megkapta a Semmelweis Egyetem Kiváló TDK tanár elismerését.

(Főbb munkái:

Radák Z, Kaneko T, Tahara S, Nakamoto H, Ohno H, Sasvári M, Nyakas C, Goto S: The effect of exercise training on oxidative damage of lipids, proteins, and DNA in rat skeletal muscle: evidence for beneficial outcomes. In: Free Radical Biology and Medicine. 1999, 27: (1-2) pp. 69-74.;

Free radicals in exercise and aging. Champaign, IL. 2000;

Radák Z, Kaneko T, Tahara S, Nakamoto H, Pucsok J, Sasvári M, Nyakas C, Goto S: Regular exercise improves cognitive function and decreases oxidative damage in rat brain. In: Neurochemistry International. 2001, 38: (1) pp. 17-23.;

Radák Z, Naito H, Kaneko T, Tahara S, Nakamoto H, Takahashi R, Cardozo-Pelaez F, Goto S: Exercise training decreases DNA damage and increases DNA repair and resistance against oxidative stress of proteins in aged rat skeletal muscle. In: Pflügers Archiv - European Journal of Physiology. 2002, 445: (2) pp. 273-278.;

Fizikai aktivitás és oxidatív stressz. MTA doktori értekezés. MTA DT. Bp., 2003.;

Radak Z, Chung H Y, Koltai E, Taylor A W, Goto S: Exercise, oxidative stress and hormesis In: Ageing Research Reviews. 2008, 7: (1) pp. 34-42.;

Koltai E, Szabo Z, Atalay M, Boldogh I, Naito H, Goto S, Nyakas C, Radak Z: Exercise alters SIRT1, SIRT6, NAD and NAMPT levels in skeletal muscle of aged rats. In: Mechanisms of Ageing and Development. 2011, 131: (1) pp. 21-28.;

Koltai E, Zhao Z, Lacza Z, Cselenyak A, Vacz G, Nyakas C, Boldogh I, Ichinoseki-Sekine N, Radak Z: Combined exercise and insulin-like growth factor-1 supplementation induces neurogenesis in old rats, but do not attenuate age-associated DNA damage. In: Rejuvenation Research. 2011, 14: (6) pp. 585-596.;

Radak Z, Zhao Z, Goto S, Koltai E: Age-associated neurodegeneration and oxidative damage to lipids, proteins and DNA., In: Molecular Aspects of Medicine. 2011, 32: (4-6) pp. 305-315.;

Radak Zs, Koltai E, Taylor AW, Higuchi M, Kumagai S, Ohno H, Goto S, Boldogh I: Redox-regulating sirtuins in aging, caloric restriction, and exercise. In: Free Radical Biology and Medicine. 2013, 58: pp. 87-97.)