Főoldal / Teljes névlista a-z / Kerpel-Fronius Ödön

Semmelweis Egyetem Galéria

 

Kerpel-Fronius Ödön

 

1906. január 14-én Versecen született. Az anyai ágon többgenerációs orvoscsalád és az ügyvéd apa széles körű műveltsége, a szépművészet, irodalom és a nyelvek szeretete meghatározták a tehetséges gyermek érdeklődését és fejlődését. A dél-magyarországi, bánáti szülőváros soknyelvű környezetében már gyermekkorában megtanult németül, franciául, angolul, olaszul, és szerb nyelven érettségizett. Az iskolában kedvenc tárgya a kémia volt, otthon saját laboratóriumot rendezett be. Még csak 10 éves volt, amikor eldöntötte, hogy orvos lesz. Egyetemi évei alatt, az 1923-ban megkezdett budapesti orvoskari tanulmányok mellett egy-egy szemesztert Bécsben, Münchenben, Párizsban töltött el. Egyetemi tanárai közül mindig tisztelettel és szeretettel emlékezett Farkas Géza élettan, Korányi Sándor belgyógyász, Bókay János gyermekgyógyász professzorokra, őket egész életében példaképeinek is tekintette. Ugyanúgy életre szóló mintaképei voltak külföldi mesterei közül a bécsi Pirquet gyermekgyógyász és Friedrich von Müller müncheni belgyógyász professzorok. Negyedéves medikusként kapcsolódott be az Élettani Intézet munkájába, majd doktorrá avatása után Heim Pál professzor a budapesti Gyermekklinikára (a mai Semmelweis Egyetem I. Gyermekklinika) hívta meg gyakornoknak.

Erre az időre visszaemlékezve írja Kerpel professzor: „Itt az vonzott, hogy mindig érdekelt a milieux interieur állandósága, a „homeostasis”. Azért lettem gyermekorvos, mert érdekelt, hogy hogyan fejlődnek ki a regulációk az újszülöttben és a csecsemőben”. Fiatal orvosként, 1933-ban, 27 éves korában Rockefeller ösztöndíjat kapott, és egy évet a bostoni Harvard Egyetemen töltött, ahol Gamble professzor, a só-vízháztartás kérdéseivel foglalkozó kitűnő és világhírű tudós munkatársaként dolgozott. Bostoni élményei, Gamble professzor személyes hatása és példája egy életre elkötelezte az újszülött- és csecsemőkori só-vízháztartás kórélettanának és klinikumának kutatásával. Alapvető tudományos felismerései, eredményei révén csakhamar világszerte elismert tudós lett.

40 éves korában, 1946-ban hívta meg és nevezte ki a Pécsi Orvostudományi Egyetem a Gyermekklinika élére igazgató professzornak, ahol több, mint 20 éven át, iskolát teremtve működött. A II. világháború után a nagy számban kialakuló csecsemőkori sorvadás okozta életveszélyes állapot, valamint a sorvadás következményeként fellépő magas arányú halálozás okainak és gyógyításának kérdése lett Kerpel professzor fő érdeklődési területe.

Tudományos kutatása ezúttal is az „ágymelletti” gondokból indult ki, klinikai indíttatású volt, és a sorvadás, toxicosis hatásos kezelési módjának kidolgozását eredményezte.

Neki köszönhető a toxicosis során kialakuló tudatzavarban a stagnatiós hypoxia fontosságának felismerése, valamint a súlyosan sorvadt csecsemők és gyermekek esetében a hypoglycaemia haláloki jelentőségének felfedezése. Vizsgálatai új adatokat szolgáltattak a sorvadt gyermekek kórtanához, energiaforgalmuk, keringésük és endokrinológiai szabályozó mechanizmusaik megértéséhez. Tudományos kutatómunkája pécsi korszakában érte el csúcsát, az említett tudományterületekről és a vese megbetegedéseivel kapcsolatban írt könyvei és közleményei ma is világszerte idézett forrásmunkáknak számítanak. A tudományos kutatásai nyomán bevezetett gyógyító eljárások sok ezer csecsemő és kisgyermek életét mentették meg.

Pécsi tanártársaihoz, Rauss Károly mikrobiológus, higiénikus, Szentágothai János anatómus, Lajos László szülész-nőgyógyász, Környey István ideggyógyász, Méhes Gyula farmakológus, Romhányi György patológus professzorokhoz szoros barátság fűzte. E pécsi orvosi iskola olyan szellemi és tudományos színvonalat jelentett, mely liberalizmusával, igényességével a korai ötvenes évek külföldi szakmai kapcsolatokat nélkülöző körülményei ellenére az egyetemi fiatalság fejlődését serkentő kivételes intellektuális műhelyek kialakulását eredményezte.

Kerpel-Fronius Ödön professzort 1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1970-ben rendes tagjává választották.

1967-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem II. Gyermekklinikája igazgatójaként visszatért Budapestre. Tudományos kutatásait változatlan aktivitással folytatta, korábbi témái mellett érdeklődése a növekedés hormonális szabályozásának vizsgálataival bővült. 1969-ben megjelent „Gyermekgyógyászat” című tankönyve az orvostanhallgatók és szakorvosjelöltek kedvelt olvasmánya, mely hazánkban első ízben ötvözte az alaptudományok - biokémia, élettan, kórtan, kórbonctan - adatait a kórképek és a klinikai tünetek logikus, olvasmányos leírásával. Tankönyve két hazai és több külföldi kiadásban, idegen nyelven is megjelent.

Életre szóló élményt jelentettek munkatársai és tanítványai számára kórtermi vizitjei, melyeken hosszú orvosi tapasztalata, éleslátása, bölcsessége, szellemessége, és humora mindig újat és útbaigazítást adott, eseményt jelentett. A beteg gyermekek iránti szeretete és kedvessége is felejthetetlen marad. Tantermi előadásai mindig „telt házat” vonzottak. Ma is legenda, ahogyan magas, erőteljes alakja féltő szeretettel emelkedett a karján tartott kis csecsemő fölé, akit végigvitt a Tűzoltó utcai tanterem hallgatókkal teli padsorai között.

1970-ben elképzelései szerint és vezetése alatt alakult meg a II. Gyermekklinika épületében az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet, melynek első igazgatója volt. Javaslatára hozta létre az Egészségügyi Minisztérium a perinatalis intenzív centrumok országos hálózatát.

Kerpel-Fronius Ödön professzor 1976-ban, a II. Gyermekklinika 10 éves igazgatása után ugyan tanszékvezetőként nyugalomba vonult, azonban tudományos tanácsadóként naponta változatlan aktivitással tevékenykedett klinikai dolgozószobájában. Új közleményei mellett megírta utolsó nagy művét, az angol nyelven a csecsemőkori sorvadásról szóló könyvét, mely kedvenc tudományterületének élete során összegyűlt eredményeit foglalja össze.

1984. április 22-én Berlinben váratlanul bekövetkezett halálával családja, barátai, tisztelői, tanítványai, munkatársai és betegei rendkívüli képességű és egyéniségű kutatót, orvost, tanárt veszítettek el, aki kivételes humánummal, emberi kapcsolatteremtő- és segítőkészséggel volt megáldva. Életműve számos magas hivatalos elismerésben részesült: több hazai és külföldi érdemrenddel tüntették ki, mintegy 20 tudományos szervezet között a Rostocki Egyetem díszdoktora, a hallei Leopoldina Akadémia és az American Academy of Pediatrics tagja, számos gyermekgyógyász társaság tiszteletbeli tagja volt. 1975-ben Semmelweis Emlékéremmel, 1976-ban a francia állam „Palmes academiques” tiszti keresztjével tüntették ki. Az Egészségügyi Világszervezet tanácsadójaként és a legrangosabb nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőségi tagjaként is évtizedeken át működött.

Születésének 90. évfordulóján, 1996-ban a II. sz. Gyermekklinika előcsarnokában elhelyezett márvány emléktábla felavatásával fejeztük ki Kerpel-Fronius Ödön professzor, a magyar gyermekgyógyászat világszerte elismert, iskolateremtő nagy egyénisége iránti tiszteletünket.

Dr. Fekete György