Főoldal / Teljes névlista a-z / Darányi Gyula

Semmelweis Egyetem Galéria

 

Darányi Gyula

 

pusztaszentgyörgyi és tetétleni (Budapest, 1888. január 9. - Budapest, 1958. január 12.)

Dékán: 1934/35 - 1936/37

A politikus és miniszterelnök Darányi Kálmán testvéröccse. Orvosi tanulmányait Genfben, Münchenben, Kielben és Berlinben és Budapesten végezte. Oklevelet Budapesten szerzett 1912. október 26-án. Az I. világháború után az Állami Bakteriológiai Intézet főbakteriológusa, majd az Erzsébet Vöröskereszt Kórház laboratóriumi főorvosa lett. 1924-ben a budapesti Orvoskaron a szerológia és immunitástan tárgykörében magántanári habilitációt szerzett. 1928-ban a szegedi egyetem közegészségtan tanára lett, majd 1931 és 1946 között a budapesti egyetemen látta el ugyanezt a feladatot, igazgatta a Közegészségtani Intézetet. Vezetése alatt az intézetben a bakteriológiai és a kémiai irányzat erősödött fel, amely az intézeti munkában már team jelleget öltött. Egyetemi munkásságának fő elvét maga is megfogalmazta: "Minden ténykedésemben a zsinórmérték az volt, hogy szolgálja-e a kar érdekeit." Oktató tevékenysége mellett élénk kapcsolatot tartott a nemzetközi tudományos élettel. Számos kongresszuson képviselte az egyetemet. Idegen nyelven is sokat publikált. Könyvtárgyarapító tevékenysége is figyelemre méltó. Dékánként részt vett az orvosképzés reformjának előkészítésében. Bizottság előtti felvételt indítványozott. Szorgalmazta a vizsgarend megszorítását. Javasolta, hogy a hallgatók a közegészségtan szigorlat előtt egy hónapot töltsenek egészségvédelmi intézetben. Tevékenységét és szemléletét jól tükrözi a higiénén belüli szakososodást követő, a közegészségtan szinte minden területét magas színvonalon tárgyaló tankönyve, amelyet Fodor József "a nagy hygienikus, dicső tanszéki előd" emlékének ajánlott. Munkássága kiterjedt a vér kolloidlabilitásának a jelentőségére, a staphylococcusok patogenitásának a vizsgálatára, a tbc kórokozójának a kimutatására stb. Jelentős eredményeket ért el az ivóvizekben jelen lévő baktériumok kimutatása, a fertőző betegségek kemoterápiás kezelése, illetve a baktériumok termorezisztenciájának a vizsgálata területén. 1928-1944 között az Egészség c. lap szerkesztője volt. Kiterjedt egészségügyi felvilágosító tevékenységet végzett. Vércsoportkutatások céljaira intézetében 1934-ben öröklési és eugéniai osztályt létesített s főként ikerkutatással foglalkozott. E vizsgálatai – jóllehet a vércsoportok, a komplementkötési próbák, a szérumösszfehérjék mennyisége, a kolloidlabilitási próbák a 15 pontban meghatározott egyéb örökléstani diagnosztikai eljárások értékeivel egybevetve figyelemreméltó eredményeket szolgáltattak – az ellene koholt vádak szerint az úgynevezett „fajbiológia” érdekeit is szolgálták, s ezért Darányit 1945-ben nyugdíjazták. Valójában az új politikai kurzusban nem volt helye a Horthy-korszak politikai elitjéhez családi szálon is szorosan kötődő professzornak. 1946-tól a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ rendelőintézetében dolgozhatott. Két tanéven át volt a budapesti Orvoskar dékánja.

(Főbb munkái: Eine Reaction der Kolloidlabilität des Serums. In: Deutsche Med. Wochenschrift, 1922.; Die Anwesenheit von Hydrophilen Kolloiden im Trinkwasser. Deutsche Med. Wochenschrift, 1925.; Összegyűjtött tanulmányai a gennykeltő staphylococcusokról In: Orv. Arch., 1926.; A hygiene-képzés reformja. Bp., 1934.; A tuberculosis epidemológiája I–II. köt., Bp., 1934.; Az orvosképzés reformja Bp., 1937.; Közegészségtan I–IV. köt., Bp., 1939-1942.; Élelmezési táblázatok. Bp., 1941.; Táplálkozási népélelmezési táblázatok. Bp., 1941.; Hogyan óvjuk meg egészségünket? Bp., 1942.; Az iskolaorvos kézikönyve. 2. kiad., Bp., 1942.)