(Pest, 1849 - Budapest, 1937)

Középiskoláit a pesti piaristáknál, orvosi tanulmányait Pesten, Bécsben (VII. félév) és Berlinben (VIII. félév) végezte. 1875-ben Pesten orvos- és sebészdoktori, majd 1877-ben ugyanitt szülészmesteri oklevelet szerzett. Közben már 1874 júniusától tanársegéd a kórszövettani tanszéken, majd 1876/77-ben műtőnövendék Kovács József professzor sebészeti klinikáján. Műtőorvosi oklevelét 1877. jún. 6-án kapta meg, majd ugyanitt tanársegédi megbízatást nyert. 1878-ban csapatorvosként (Mollináry 38. gyalogezred) vett részt Bosznia okkupációjában. Ott volt a Mokronogo melletti ütközeteknél, majd Szarajevóban a tábori kórház egyik sebészeti osztályát vezette. Visszatérve önkéntesként ismét az I. sz. Sebészeti klinikán dolgozott, majd 1882-ben külföldi tanulmányútra indult német, francia és angol sebészeti és ortopédiai intézetekbe. Ugyanezen évben Budapesten a testegyenészet (ortopédia) tárgykörében magántanári képesítést szerzett. 1883. májusában a budapesti I. gyermekmenhely műtőorvosa, 1885-től az Országos Közoktatási Tanács tagja. 1889 áprilisától az Irgalmasrend budai kórházának műtője, 1891-től ugyanitt a sebészeti osztály kinevezett műtőorvosa. 1891-től rendkívüli, 1897-től nyilvános rendes tanár a budapesti Orvoskaron, egészen 1919-es nyugdíjba vonulásáig. Az ortopédia hazai megalapozója, külföldön is elismert szaktekintély volt. Nevéhez fűződik az Országos Rákbizottság megalakítása (1902), az önkéntes ápolónői intézmény megszervezése (a Vöröskereszten belül) és az első magyarországi epekőműtét. Az I. világháború alatt kórházat, utókezelőt és művégtaggyárat szervezett. Több éven át volt elnöke a Budapesti Orvosegyesületnek, a budapesti, majd az Országos Orvosszövetségnek