(Krasznacégény, 1895. február 13. - Budapest, 1973. május 4.)

Dékán: 1946/47

1912-ben iratkozott be a budapesti Orvosi Karra, de még tanulmányai befejezése előtt behívták és harctéri egészségügyi szolgálatra vezényelték. Több vitézségi érem megszerzése után a montenegrói fronton maláriát kapott és Budapestre került gyógykezelésre. Felgyógyulása után a Hold utcai hadikórházba osztották be, így szolgálata mellett folytathatta tanulmányait. Diplomáját 1920. június 12-én szerezte meg, majd az I. sz. Kórbonctani Intézetben dolgozott Buday Kálmán mellett. 1921 szeptemberében a Stomatológiai Klinikára került gyakornokként, ahol a szövettani laboratóriumot vezette. 1924-ben díjas gyakornok és címzetes tanársegéd lett, majd 1927-ben állása mellett magánrendelést nyitott. 1933-ban a fogbetegségek kór- és gyógytana tárgykörben magántanári habilitációt nyert. 1940 júliusában a Szent István kórház újonnan felállított fogászati osztályának főorvosává nevezték ki, ahol 1944 májusáig működött. Ekkor az egyetem visszahívta a Stomatológiai Klinika élére egyetemi tanári kinevezéssel. Novemberben menekültek bújtatásáért rövidebb ideig letartóztatásban volt. Sikerült megakadályoznia a klinika kitelepítését és az eszközállomány széthordását, ezért az ostrom után gyorsan újra lehetett indítani a klinika működését. 1952-ben elnyerte az orvostudományok doktora fokozatot. Balogh professzor komoly szerepet játszott a Stomatológiai Klinika Fogorvostudományi Karrá fejlesztésében a már önállósult orvosegyetemen belül. A klinika hamarosan négyfelé vált. Az utódok közül az 1959-ben létrehozott Szájsebészeti Klinika a Stomatológiai Klinika épületében maradt, vezetését Balogh Károly vitte tovább 1966 szeptemberében történt nyugdíjba vonulásáig. Főleg a száj daganatos betegségeivel, a fogeredetű gyulladásokkal, gerontológiával, a nyelv és az ízérzés élet- és kórtanával foglalkozott. Számos, ma is használt műszert (ínyletoló, szájsebészeti sebkampó stb.) szerkesztett. Pályafutása során háromszor volt dékánhelyettes (1945. február-június, 1947-1950, 1953-1955), 1946/47-ben orvoskari, 1955-1964 között fogorvoskari dékán. 1950-ben Magyar Népköztársasági Érdeméremmel, 1963-ban akadémiai nagydíjjal és Árkövy Emlékéremmel tüntették ki. Elnöke volt az ETT fogászati szakbizottságának, a fogorvosi szakcsoport tudományos bizottságának. Az Osztrák Fogorvosi Egyesület tiszteletbeli, több német társaság, köztük a Hallei Academia Leopoldina rendes tagjává választotta.

(Főbb munkái: A Budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatológiai Klinikájának emlékkönyve 1908-1933. Bp. 1933.; A stomatológia tankönyve. Bp. 1948.; Fogászat - egyetemi tankönyv. 1950, 1952.; Fogeltávolítás - A gyakorló orvos kiskönyvtára sorozat. Bp. 1957.; Fogászat. Bp. 1958, 1964 /4. átd. kiadás/.; Fogászati és szájsebészeti anaesthesiológia I-II. /Bartha Miklóssal/ BOTE-Bp., 1960.; Gerostomatologie /Reimholz Károllyal és Rehák Rudolffal/. Bp-Leipzig. 1962.; Szájsebészet. Bp. 1962.; Fog- és szájbetegségek megelőzése /Huszár Györggyel és Sugár Lászlóval/. Bp. 1965.; A nyelv /Lelkes Kornéllal/. Bp. 1965.)